Mert ez egy ilyen világ

crash

(Alvin és a mókusok – Ez egy ilyen világ)

Sziasztok, Tóbiás vagyok, barátoknak csak Biás. Nem értek a politikához, nem értem, hogy mit jelent a 6,2%-os reálkereset-csökkenés, nem tudom, mi az a Borderline-szindróma, nincs több diplomám, de azt tudom, hogy a a Blahán szinte minden nap osztanak meleg ebédet. Eddig sosem kértem, mert olyan nagy a sor.

Jó ebédhez szól a nóta alapon indián zenéket játszik az importált inka együttes, miközben salesman-ek akarják szolidan rámtukmálni a minőségi cd-anyagot, ami egyébként tényleg nem rossz. Ez alatt 3 vancigid gyerek is megtalál, az egyik – 16 körüli lány – a “neked se kéne dohányozni” mondatra reagálni már nem tud, mosolyogva, két apró gödröcskével az arcán áll tovább. Aranyos. Ez még az.

Két milliárd forintot költ az ország reformmagyarázó, kommunikációs lépésekre. Mert Hófekete néni annak hisz, aki felhívja személyes gépi hangon és elmondja neki, hogy dübörgünk. Persze, mivel egyedül él, s a környéke is hasonló kaliberű értelmiség, nem fog elhangozni háta mögött a lófasztmama. Elhiszi, s szavaz. De mire!

Két milliárd forint akkor, amikor az orvosok és kórházak tiltakoznak, mert teljesen lehetetlen a működés, megvonják a támogatásokat (~Pécs most aktuálisan), mentőállományt akarnak töredékére csökkenteni (~1 mentőkocsi / állomás), a diákságot is rendbe teszik, bár utóbbitól még lenne mit elvenni, pl. személyesen igen soknak találom az 50%-os MÁV-kedvezményt. Még elszalad velük a ló. Tőlem levonják a kamatadót, de a milliomos politikus inkább zsebbe fizeti a személyes programjának költségét. Hadd ne soroljam.

Haha kurva vicces, kurva vicces, csak el ne röhögjem minden szavam, kizsákmányolt ország helyett, Kánaánban érzem magam.

Tóbiás voltam, ha még emlékeztek, a saját országomból, Budapest, 2007.