KPMMF-VMISZK

Amikor Kalmár Petya moderál komoly, rangos eseményen akár a fejlesztési, akár a pénzügyi szektorban öltönyben, kimérten, nekem mindig csak az jut eszembe jólesően, hogy néhány évvel korábban, Tatán nem akarta lehúzni a tizenötliteres kanna aljára csorgatott két liter fehérbort, de aztán a gólyák előtti úgymond égést elkerülendő bevállalta heves bazdmegelések közepette.
Meg amikor a koliszobában a WebTown elődjét bámultuk, s az volt a nagykirály feeling, hogy a másik fülön az Index fél mp alatt betölt. Meg amikor…
Végigpörögnek az emlékek és nem bírjuk ki, hogy egy széles mosolyt ne engedjünk el egymás felé. “Zakós pingvinek lettünk, öcsém” – gondoljuk, de mások előtt csak good morning, sir, pleased to meet you. ;)

Home run beszámoló @ SCH QPA

runner

Erről lesz most szó, megpróbálom röviden összefoglalni a tegnap éjszaka történteket.

21:05-kor találkoztam Kittivel a busznál, majd ügyesen elsétálva a Keletiig és onnan a Blaháig busszal közlekedve meg is érkeztünk Kristóf koma formás Nissanjáig. Az ELTE épület előtt van a főhadiszállásunk a nagy zöld területen (ZP-hez közel), így a mögötte elhelyezkedő parkolóban volt a becsekkolás. Felvettük Dávidot és Misit, majd tizenhetedikként indultunk…

Home run

Este 10-kor indul a home run, különbözõ feladatok, egy autó, egy GPS vevő PDA, egy notebook, 5 mindenre elszánt kocsilakó és 2 guglizó diszpécser otthonról. Ez az éjszakai menü. Mondhatnám, hogy élő közvetítés meg hasonlók, de levegőt venni nem lesz időnk. Tudom, hogy 2 hete nem volt értelmes poszt, de szerintetek érdekel, ha közben Qpa van?

A Qpa még el sem kezdődött

fikarusz

sti2… de az előfeladatok is kellemes időtöltést ígérnek. Ahogy említettem a tegnapi napon, ma beszámolok videóval is a történtekről. Előreláthatólag 3 videó várható, elsőként jöjjön a Villamos-Kocsma-Közgáz útvonalon készült, amit a Trespassing feladatra adtunk be megoldásként.

Különösebb kommentárt nem igazán fűznék hozzá, esetleg annyit, hogy a közgázra való bejutáskor érdemes figyelni az ajtót, ugyanis csapatunk vége a biztonsági őrök kiváló munkájának köszönhetően nem tudott bejönni. Megéri lassítani a felvételen, hogy minden pixel látszódjon a zöld úszógumikból és Mikulás-sapkás retroszemüvegekből. :D

Sajnos kifelé már nem sikerült önszántunkból haladni, az őr ugyanis magabiztosan jelentette be CB-jébe, hogy az északi folyosón elkapott minket – követnünk kellett. Mit lehet mit tenni, vártuk, hogy megfenyegessen rendőrhívással, de mi inkább a diákigazolványunkat adtuk oda. Ha esetleg valamelyik oktató fel akar jelenteni rendzavarásért, akkor azzal is meg tudja tenni. Közben közgázosok jöttek oda bratyizva, hogy “Schönherz Qpa”? Mondjuk ja. Egy fényképet csinálhatunk? Híresek vagyunk. És ezek még csak előfeladatok, vegyük észre! A Qpa csak jövő héten kezdődik. Na, lássuk azt a videót! FI-FI-FI-FI-FIKARUSZ!