Montenegro 0. és 1. nap

Ez volt az első olyan utunk Ágival, ahol fényképezés helyett elsősorban videóztam, ennek megfelelően most beszámolóként egy ebből összevágott tartalmat teszek közzé (második nap itt). Sveti Stefanban laktunk, Herceg Novit céloztuk meg első nap.

[Mobiltelefonról nem elérhető a videó a jogvédett zene miatt.]

Izland 0. nap – Az érkezés

Január 11-én délután indultunk útnak Izlandra az ötös fogattal: Juci, Kinga, Misi, Tomi és én. Elöljáróban annyit, hogy hihetetlen út volt, minden percét imádtuk.

Közel öt órát kellett a repülőn elütni, ami fapadoson enyhén sok és unalmas – vittünk filmeket és olvasnivalót, így azért jobb volt a helyzet. Többen kérdeztétek, hogy mennyiért vettük a repjegyet: a legolcsóbb változat 16.000 Ft összesen (oda-vissza együtt), de mi hétvégét belevéve szerettünk volna utazni, így 20.000 Ft lett a vége.

Jysk meg a többi

20130905-233728

Fél délutánon át szereltem egy nyamvadt éjjeli szekrényt, de így sincs benne lyuk, ahol kellene (a végén persze), úgyhogy kicsit fúrni kell majd. 100%, hogy nem hibáztam egyébként, mindent pontosan előre ellenőriztem, minden deszka és farostlemez csak egy helyre mehetett. Kiókumláltam, mondhatni. Nem nagy bűvészkedés valójában, ragasztással is fel tudnám rakni a síneket, csak akkor már legyen minőségi a dolog.

mink_albi

Közben kifizettük az első havi lakbért, aláírtuk a szerződést, lerámoltuk a főbérlő holmijait a rekkbe, majd Zsuzsi csinált egy nagyon finom évfordulós vacsorát, amit jóízűen elfogyasztottunk. Elég kislányosan tolom a blogot mostanában, leghamarabb szakmai kontent két hét múlva várható, addig pure freedom. Holnap most már tényleg le kellene jutni a medencébe.

Demokrácia

Az ősszel mindenkinek lehetősége volt leválni a központi fűtésről, de a társasháznak csak közel a fele élt vele. Ennek oka többek között a lakásonkénti fél milliós költség lehetett, valamint – ahogy nálunk is – az, hogy a főbérlőnek nem érdeke kicsengetni ezt az összeget, az albérlő pedig nyilván nem fog ennyi pénzt más lakására áldozni. Ez eddig még valamelyest vállalható és érthető helyzet volt, az azonban sokkal kevésbe viselhető el, ami ezután történt. A központi fűtésen maradt emberek a lakógyűlésen olyat szavaztak meg, ami felháborító: csak nappal van fűtés (amikor minden normális ember dolgozik), este kikapcsolják, hiszen a takaró úgyis melegít. Lehet tippelni, hogy milyen idős a lakóközösség zöme. Idősek, igen, akik nappal otthon vannak, este pedig korán fekszenek. Az meg, aki 7 után ér haza, nem kap semmit, csak az egyre hűvösebb klímát, az épp kihűlő belteret. Cserébe viszont melegítik az üres lakását nappal. Reméltem, hogy így a tél végének közeledtével máshogy látom majd a helyzetet, de nem. Ez egy önző, szemét, szar dolog. A BKV-n majd add át a helyed.