Olasz hétvége – 4. nap (Varenna, Perledo, Milánó)

italy-day4 - 10

A vasárnapi nap is legalább olyan gyorsan és szuperül telt, mint az azt megelőző: elköszöntünk Matt-től (és Albától), aki autóval levitt a botanikus kerthez, sétáltunk, bohóckodtunk a tavaszi természetben, múzeumoztunk, ebédeltünk, vonatoztunk, repültünk. Ennél rövidebben és unalmasabban nem tudom visszaadni az olasz út utolsó 10-12 óráját. Lássuk, milyen volt részletesebben!

A MÁV megint meghúzta a váratlant

innovation

Aki vidékről ingázik Budapestre, vagy valaha járt be huzamosabb ideig, biztosan találkozott már a reggeli csúcsforgalommal a síneken. Nem új dolog ez, az agglomeráció megtámadja Budapestet, valószínűleg hasonlóan működik a történet minden nagyvárosban Európa szerte. Az már korántsem természetes, hogy a tömegközlekedésért mennyire magas árat kérnek hazánkban, de lendüljünk túl ezen is, drága a bérlet, kifizettük, használjuk az igen magas színvonalú szolgáltatást, ahol ha szerencséd van, s különösen jó napot indítasz, nem folyik alád sem magzatvíz, sem hajléktalan ürülék vagy egyéb nyalánkság. A vonat késik ugyan 20-25 percet, a ruhádat összeizzadtad, s még csak fél 8 van, de fő az optimizmus.

Egy ide, egy oda

Két dolog, az egyik röviden annyi, hogy ha esetleg elfelejtettél az agglomerációs gyűrűben jegyet vásárolni a méltán népszerű vasútra, akkor nézz magad elé meredten, s sugalld azt a fölötted kérdőn néző kalaúz úrnak, hogy te bizony már megmutattad korábban a közlekedési eszköz igénybevételére felhatalmazó jogosítványt. Ezután elbizonytalanodva elsomfordál. (A magam részéről folyamatos, érvényes bérlettel rendelkezem, tehát fentieket mindig csak a hecc és kísérletező kedvemet kielégítendő végzem.)

A másik, ennél sokkal izgalmasabb dolog Cseh László és az olimpiai férfi 400m-es vegyes úszás. Sportolónk 9. idővel, a selejtezőjében Michael Phelps mögött másodikként végezve esett ki a küzdelemből. Szegény embert rögtön letámadták az úgynevezett bródkaszterek, hogy mégis ez mi. Erre vártunk 4 éve, hogy szállítsd a kötelezőt, Laci! Mi van veled, semmi? Az újságírók figyelmébe, hogy ő négy éve nemcsak vár, de dolgozik ezért, valószínűleg pontosan tudja, hogy mekkora hiba így kiesni, szerencsétlen egyébként sem győzte elég sűrűn megjegyezni, hogy elszúrta. El – lett – baszva. De ilyen a sport — ekkora malőrt biztosan nem fog elkövetni még egyszer. Most azonban a következő számokra kell figyelnie, s őszintén remélem, hogy van kinn olyan pszichológus a magyar csapattal, aki képes rendberakni Laci fókuszát ekkora baki, kudarc után is.

Trüsi Tekibana az utcáról jelent

Jelenleg Érd-felső megállónál várakozom egy éjszakai vonatra, ami már több mint 15 perce késik. Nagyon jó a levegő, kellemes, hűvös szeptemberi idő van, halvány fények világítanak, rajtam kívül még egy számomra idegen, számodra talán ismerős tartózkodik az állomáson. Fülemben “szép ingatlanom van a hegyen, persze, hogy nincs a nevemen“. Nézelődök, pásztázom a teret, ha hunyorítok, akkor egy messzi lámpa mogul Caspar David Friedrich integet vissza. Az alábbi plakátot veszem észre az egyik oszlopon (elnézést a minőségért, telefonos kamerával készült):

cf7c8-photo

Szívderítő ilyesmivel találkozni. Másik ember, más problémája, ő mégis veszi az időt, a pénzt, az energiát, s nyomtat egy pofás kis paragrafot, képpel illusztrálja, s kirakja a forgalmasabb helyekre. Fantasztikus.

Vonatos történet

Rendszerint éjszaka, még gyakrabban az új nap elején használom ki a vasutat. Nem unalmas egyetlen alkalom sem, amit a nehéz vasszerkezetekben töltök. Gyakori, hogy egy egész kocsi közepére állok, s hangosan éneklem az éppen aktuálisan fülembe bömbölő Illúzió-szám vokálját. Rengetegen felállva tapsolnak, vagy egy-egy megállóban az ablakot verve autogramért könyörögnek. Nem szoktam adni, ugyanis ez kényszeríti őket arra, hogy másnap, sőt harmadnap is kijöjjenek. Egyre többen lelkesednek, mikor meglátják az utolsó vonat ködben úszó fényeit. Mínusz tizenöt fokot mutat a hőmérő, s alternatív zene helyett most Zoránt és saját költeményeket szavalok. Egy József Attila nevű tag nem tud menekülni már, letaglózom. A masiniszta elismerően hátraint, s hozzáteszi: ez igen, ez ütött, b****meg!

MÁV – aki fizet, triplán fizet

kalauz

A napokban Érdről tartottam Budapestre az utolsó, 23:54-kor induló vonattal, amikor a szokott módon megérkezett a kalauz. Reflexszerűen, egész napos talpon lét után, fáradtan nyújtottam át a BKV-s és a kiegészítő MÁV-os diákbérletemet. Annak rendje és módja szerint leellenőrizte, majd elkérte a diákigazolványom. Éjfélkor. Elfelejtettem érvényesíteni, de azért átnyújtottam.

2004-11-30 10:19:08 Kedd

Ott tartottam tegnap, hogy vonatsztori.

“Vonatsztori is volt hazautazáskor, mint utóbb hallottam. A történet szereplői: Csipi, Hart és Szilárd. Az IC késni fog 10 percet, jelentette a hangosbemondó…”(igen, németül is) Emiatt SzöSzilárd elment venni valami kajcit, Hart meg rágyújtott egy cigire. Természetes, hogy épp akkor jött meg az IC, és nem késett 10 percet. Szilárd cucca Csipinél, aki felszállt az IC-re, Hart meg a peronon cigizett közben (még mindig), Szilárd sehol. Ajtók záródnak, elindult az IC! :D Szegény Hart csak ugrálhatott, meg rohangálhatott a vonat után, mindhiába. Szilárd is, Hart is lemaradt :D A történethez tudni kell még, hogy ez a triumvirátus nem túl jó haverok, ill. nem nagyon ismerik egymást. Szegény Csipinek (aki ugye az én szobatársam, meg haverom) a Keletiben kellett őket megvárnia. Jó, ha még haverok lettek volna, akkor OK. Na de így? :D

Amúgy épp lyukasórám van, s Miki-műsorosok kinyittatták a géptermet. Bioszt is túléltem, Kovács is; igaz ő 3 fával gazdagabb lett. :D

Filozófusokra nincs szükség.