Nagykorúak lettünk így 18 adás után, tessék jönni és hallgatni. Igyekszünk változatos témákat hozni, a honlapon el lehet olvasni, hogy melyikben miről van szó, illetve rögtön fülelésre is van lehetőség. Gyertek, és kutyázzátok meg!
A hagyományos értelemben vett blog, élménybeszámoló, képmegosztás már nem igazán várható.
Elindítottunk egy beszélgetős podcastot, amit meghallgatásra ugyan nem tudok jó szívvel ajánlani, mert még bénázunk itt-ott, de ennek ellenére nagyon szívesen fogadnánk visszajelzést, javaslatot, ha mégis vállaljátok a kockázatokat.
A legtöbb podcast kezelő alkalmazásban már a mai napon is elérhető (pl. Apple Podcast, Google Podcasts, Spotify, Breaker, Pocket Casts, RadioPublic), válasszatok egyet kedvetekre. Aki a weben hallgatná, az Anchoron is eléri, és rögtön bele is pörgethet.
A véleményeket a ropogós, frissen létrehozott Telegram csatornánkon (kultúr sufni chat) fogadjuk, de ha pozitív meglátásaitok vannak, akkor a sok csillagos értékeléseknek is nagyon örülünk akár Itunes-on/Apple Podcasten, akár máshol.
Köszönjük!
Közel egy éve várakozik a piszkozatok között egy bejegyzés az Önkényes mérvadóval kapcsolatban. Tudtam, hogy szeretnék róla írni, mert hosszú hónapokon keresztül Puzsér Róbert és Horváth Oszkár entellektüel véleménycseréje, társadalmi visszásságokra rámutató beszélgetése volt az utolsó, ami a nap végén hatással volt rám. Leggyakrabban levezetésként, podcastből hallgattam lefekvés előtt.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda konferálásával, Mogács Dániel, Beliczai Balázs, Aradi Tibor, Varga Ferenc József remek egyéni alakításaival, s egy-két borzalmasan gyenge egyéb produkcióval magunk mögött hagytuk a legutóbbi Rádiókabaré felvételt a Stefánia Palotában. Fábry bármekkora forma is, Badár hiába remek mesélő, egy hosszú nap után kabaré címén nem 30 perces monológokra vágyik a közönség, s ezt a tapsokból, nevetésekből is egyértelműen olvasni lehetett.
Viki nyerte a jegyeket Facebookon, így nem szabadna nézni, de ennek a lónak bizony fogorvos kellene.
A Rádiókabaréban viccelődnek, mókáznak, komédiáznak, kettő kivételével minden előadás formás kis funzáporral örvendeztetett meg. Aztán valamelyik héten visszahallhatom a nevetésem a műsorban, amit egy-egy mondattal szakítanak majd meg.
Valamelyik hajnalban hallgattam az egyik közszolgálati rádióadót (talán Kossuth), ahol sajnos csak a műsor közepébe tudtam bekapcsolódni. Egy világszinten is elismert pénzügyi szakemberünk nyilatkozott, aki anno a BME építészmérnöki karán végzett egyébként. Sejthetjük, hogy nincs megélhetési problémája, ám azon kevesek közé tartozik, akik a milliók megszerzése után azt tudta mondani, hogy elég, kiszállok.
Nagyon sok témát érintettek a beszélgetés során, ezek során mesélt egy történetet, miszerint Warren Buffett – a Berkshire textilgyár tulajdonosa, mellesleg a világ második leggazdagabb embere – vagyonának hatalmas hányadát jótékonyságra fordítja, s úgy, hogy nem saját nevével fémjelzett alapítványt hoz létre, hanem a már jól mûködő Bill és Melinda Gates alapítványnak utalja. Számszerűsítsünk: 37 milliárd dollárról van szó.
És akkor az irigy ember most azt mondja, azért neki is marad nem kevés. Marad, de gondolkozzunk már egy kicsit, hogy példának okáért mi volt a G8-on idén, s mire jutottak:
A világ legnagyobb befolyással rendelkezõ vezetői kötelezettséget vállaltak arra, hogy 44 milliárd eurót áldoznak az afrikai betegségek felszámolására, és egyetértésre jutottak azt illetően, hogy 2050-re a szén-dioxid-kibocsátását felére kell csökkenteni.
(…)
Most akkor egy ember durván annyit ajánl fel egyedül, mint a G8 összesen? Ne vicceljünk már, és persze elő lehet szedni a bibliai 2 fityinges (sic!) néni történetét, de sajnos itt már az sem segít.
Neten rákeresve kiderül, hogy a történet igaz: klikk.
A fotóért köszönet Reduxnak.
