I. Sárfehér Esti Futóverseny, Izsák

A Facebook néhány hete feldobta, hogy most pénteken megrendezésre kerül Izsákon egy éjszakai futóverseny, ahol 7 órától 7 km-es terep, 8 órától pedig 8 km-es aszfalt verseny startol. Természetesen ott kellett lennünk! Kizárólag helyszíni nevezéssel lehetett indulni, úgyhogy munka után elrobogtam Csabiért, aki épp a Mátrából ért haza csapatépítőről, majd lesiettünk.

LÁSS Budapest “tájfutás”

A szombaton begyűjtött zebegényi siker után Budapesten maradtunk vasárnap, s ahelyett, hogy kilátogattunk volna a triatlon versenyre nézőként, inkább pihentünk, s elugrottunk a LÁSS Budapest jótékonysági rendezvényére délután (A LÁSS egy mozaikszó: Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete). Az eseményt tájfutáshoz lehetne leginkább hasonlítani városi keretek között, nincs fix útvonal, de előre meghatározott pontokat kell érinteni egy chipes időmérő eszközzel.

Bakonysárkány és Pannonhalma

Sok éves használat után rommá szakadt állapotban kénytelen voltam megválni a szeretett Nike Pegasus 29-emtől, s venni egy képen látható Asicset. A Maratonman-ben futásdiagnosztikán megállapították, hogy 7 fokos a lábállásom (befelé), de még épp jó lesz a neutrális cipő. Ágival Bakonysárkányon és Pannonhalmán jártunk szombaton, felavattam.

Gokart és vacsora a barátokkal

Elektronikus gokartok használatára kötelezték a G1-et, mert a benzingőz a Material Center -3. szintjén nem tudott kellőképp kiszellőzni. Kipróbáltuk: sokkal gyengébbek az autók, csúsznak, s az egésznek inkább drift jellege van, ami nem feltétlenül baj, de mindenesetre más érzés a korábbiakhoz képest.