Csak magamat

140 karakterben nem fog menni, de igyekszem gyors lenni, hisz kinek van ideje manapság arra, hogy olvasgasson.

Utaztam tegnap reggel a villamoson, kedvesnek tűnő BKV ellenőr hölgy harsányan kipréselte magából a jól megszokott felszólító mondatot. Tessék. Diákigazolvány nincs? De van, mutatom. Mutatnám, mert nem találom a pénztárcámban. Elvesztettem, elhagytam, ellopták, kölcsönadtam, ki tudja. Hibáztam. Ha két napon belül beviszem az Akácfa utcába, akkor csak kétezer. Fél nap szabadságot kivettem (1), hogy bemenjek az egyetemre, s kérjek igazolást, hogy diákra jogosult vagyok. A tanulmányi hivatalban senki sem várakozott, csak én, sorszámhúzás után 45 percig (2). A szintén roppant barátságos ügyintéző hölgy elmondta, hogy ő nem adhat ilyet, csak ha folyamatban van a diákigazolvány igénylés. Oké, mondom, akkor igényeljünk. Nem, nem, az okmányiroda. Oké, akkor elmegyek, és visszajövök. Jó-jó, de Neptunban be kell fizetni, s csak azután jöhet. Oké, akkor holnap visszajövök. Holnap nem vagyunk nyitva. Akkor hétfőn. Hétfőn se. A BKV-nál két napig lehet bemutatni a diákot, ellenkező esetben 16 ezer (3). A nőnek jeleztem, hogy akkor hétfőn beszaladok, és ügyfélfogadási időn kívül szépen nyomtat nekem egyet. Úgy vettem észre, hogy ezt az irányt ki tudtam volna forszolni, de annyira csikorgatta a fogát, hogy inkább nem mentem be az utcába. Biztos, ami biztos alapon írattam egy igazolást, hogy felsőoktatásban aktív féléven vagyok, hátha elfogadják a BKV-nál. Nem fogadták el, törvényi rendelet, hogy diák, vagy ideiglenes diák a yolo (4). A közlekedési felügyelet irodájában természetesen azt is megpróbálták megállapítani, hogy a bérletem hamis. Nem sikerült. (5)

snow

2014-es tervek

Hello 2014. Semmi különöset nem tervezek idén: szeretnék aktívabb életet élni, több szempontból is; a maradék két tárgyat is bevarrom az egyetemen végre, illetve igyekszem a blogon is több dolgot leírni. Évértékelés nem lesz, 2013 legfontosabb eseménye nálam, hogy összeköltöztem barátnőmmel és szeptember óta együtt élünk. Remek dolog, barátaim.

És hogy a blogolást hogyan tervezem? Mint eddig. Ha egy-egy bejegyzés értelmetlen, az talán nem véletlen. Mottóm az, ami Kardos-Horváthnak volt régebben, ő így vélekedett a szövegeiről:

A dalszövegírás egyfajta tudatipari tevékenység. Könnyű vele manipulálni, befolyásolni másokat. Ismerjük az olyan kérdéseket, hogy itt és itt “mire gondoltál, hogy érted”. Sehogy. Sehogy nem értem, ezért lett dalszöveg. Hátha valaki megérti.

Hát én sem értem sehogy, sőt továbbmegyek, amit itt leírok, azt talán nem is én írom. Hát ki?

KPMMF-VMISZK

Amikor Kalmár Petya moderál komoly, rangos eseményen akár a fejlesztési, akár a pénzügyi szektorban öltönyben, kimérten, nekem mindig csak az jut eszembe jólesően, hogy néhány évvel korábban, Tatán nem akarta lehúzni a tizenötliteres kanna aljára csorgatott két liter fehérbort, de aztán a gólyák előtti úgymond égést elkerülendő bevállalta heves bazdmegelések közepette.
Meg amikor a koliszobában a WebTown elődjét bámultuk, s az volt a nagykirály feeling, hogy a másik fülön az Index fél mp alatt betölt. Meg amikor…
Végigpörögnek az emlékek és nem bírjuk ki, hogy egy széles mosolyt ne engedjünk el egymás felé. “Zakós pingvinek lettünk, öcsém” – gondoljuk, de mások előtt csak good morning, sir, pleased to meet you. ;)

ByeAlex

Alex nem igazán jó énekes, azt pedig nem is ismerjük első kézből, hogy milyen előadó, bár állítólag abban sem túl kiemelkedő. Korábbi selejtezője előtt annyit nyilatkozott, hogy mások akarták, hogy elinduljon a versenyen, őt meg vitte a sodrás. Teljesen mindegy, hogy mit hiszünk el ebből az egész médiahekk szagú sztoriból, az a lényeg, hogy az úgynevezett “nagy” hazai médiamenek és -vumenek (jelentsen ez bármit) orra alá olyan borsot tört, amit nagyon nehéz lesz kiszellőztetni. Nézzenek oda, nem csak a futószalagon gyártott Megasztárral lehet eljutni valahova? Ez vállalhatatlan!

Totálisan mindegy, hogy mit tud ez az ember, Magyarország beszavazta, ő meg megmutatta, hogy a világnak nem 28. Beyoncé kell, hanem egy bölcsész imidzsre irgalmatlanul rájátszó, közepes hangú valaki. Hogy miért, az nekem tök mindegy. (Ha-ha-ha-ha-hajdúpéter-PCI. Egészségedre.)

Kapitalista

Nagyon sok gondolat foglalkoztat mostanában, többek közt az, hogy miért keres nálam kevesebbet egy pék. Vagy egy hagyományos értelemben vett paraszt, földműves, ipari munkás. És hogy én miért keresek kevesebbet, mint egy értéket egyáltalán nem termelő bróker vagy reklámszakember. Rezignáltan veszem tudomásul, hogy minél fontosabb az élethez, a túléléshez valami, annál kevésbé becsüljük meg annak előállításához kapcsolódó munkát. A kapitalista szemlélet, s egyáltalán a józan ész szerint is, aki könnyebben pótolható, az kevesebb pénzt ér, aki nehezen, az többet. Ennél jobb megoldásom nekem sincs jelen keretek között, csak kérdés, hogy jók-e a keretek. Egyszer láttunk már máshol meghúzott széleket, az valahogy nem jött be. BRB.

Note

43c9e-popper

“A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene beírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!”

Popper Péter

Zenei optimizmus

Tudjátok, hogy a Grund szerkesztői twitteren is elérhetőek? Gergő írt tegnap egy érdekeset.

89a60-gergotweet

Így van. Egy nehéz – jelentsen ez a szó bármit – nap után az úgynevezett szomorú zene eszünkbe juttatja, hogy vannak a világ más pontjain olyan emberek, akiknek búja-baja mellett a miénk teljes mértékben eltörpül, s ők nem is értékelnék a miénket tényezőként.

Ebből kiindulva lehetséges lenne, hogy az, aki pl. a zenében pesszimista és süppedős számokat komponál, az valójában egy örök optimista, csak szereti magát a legmélyebb mocsokból is kihúzni azzal, hogy a szólamokkal maga elé villant? Amikor Bérczesi előrukkolt a Vidám dallal, én nagyon nevettem, mert úgy interpretáltam az egészet, hogy ez most egy nagyon erős válasz azoknak, akik az optimista szemléletet keresték a BlaBla-ban és a Hiperkarmában. Mindig is ott voltak. Aki nem ismeri, pótolja.

Disclaimer: nem saját száma Bérczesinek.

Most múlik pontosan

49586-kisstibi

Az utóbbi egy-két évben a különböző tehetségkutató műsorok révén egyre népszerűbbé váló Quimby-szám kapcsán olyan vélemények találhatóak a YouTube-on és egyéb hazai blogokon, amik elgondolkoztattak: tisztában vannak vajon az emberek azzal, hogy ez a dal milyen körülmények között született? Egyáltalán: miről szól a szám?

Azt gondolom, hogy a médiából tájékozódó magyar ember Janicsák Vecától hallotta először és utoljára, a Csík zenekar Majoros Mariannáját átkapcsolta, Kiss Tibit pedig elintézte annyival, hogy né’má’ anyjuk, a Veca milyen híres, már őtet dó’ozzák fel, váltsál csak a sporiegyre!

Tulajdonképpen nem szégyen első hallás után azt gondolni, hogy a szerző csalódottságában ragadt tollat, s egy szerelmes élményt próbál elénk tárni. Kicsit továbbolvasva azonban mindenki számára kiderülhet, hogy nem erről van szó, legalábbis nem a szerelem szó hagyományos értelmében.

Trüsi Tekibana az utcáról jelent

Jelenleg Érd-felső megállónál várakozom egy éjszakai vonatra, ami már több mint 15 perce késik. Nagyon jó a levegő, kellemes, hűvös szeptemberi idő van, halvány fények világítanak, rajtam kívül még egy számomra idegen, számodra talán ismerős tartózkodik az állomáson. Fülemben “szép ingatlanom van a hegyen, persze, hogy nincs a nevemen“. Nézelődök, pásztázom a teret, ha hunyorítok, akkor egy messzi lámpa mogul Caspar David Friedrich integet vissza. Az alábbi plakátot veszem észre az egyik oszlopon (elnézést a minőségért, telefonos kamerával készült):

cf7c8-photo

Szívderítő ilyesmivel találkozni. Másik ember, más problémája, ő mégis veszi az időt, a pénzt, az energiát, s nyomtat egy pofás kis paragrafot, képpel illusztrálja, s kirakja a forgalmasabb helyekre. Fantasztikus.

Re: A CD-t nem kellene ingyen adni

Gergő előző posztjára és a Vastagbőrre reflektálok pár mondatban. Hosszú lett volna kommentben, azért választottam ezt a módot.

“A lemez az egy nagy adag manipuláció: legalább annyira, mint amikor a festő addig maszatol a vászon előtt, túr könyékig a földes festékben, a porrá zúzott kövekben, míg a végén eggyé válva az anyaggal mesterművet munkál az egészből.”

Így van. Egész más egy pofás borítóval tarkított, minőségi lemezt előhúzni, percekig csak olvasgatni a kontentet, a dalszöveget, a bármit, úgy, ahogy azt az előadó szerette volna láttatni. És csak ezután jön az elsődleges tartalom, a zene. Berakni a korongot, izgalommal fészkelődni a fotelben, hallani, ahogy a magnó bepörgeti, majd egy pillanatra csend lesz, a helyezkedés abbamarad, s meghalljuk az első hangot. Remek érzés.

A Vastagbőr azonban nem ezt vitatja.

Egy gondolat az utcáról

A jótékonysági kedvet valószínűleg nagy mértékben javítaná, ha papírpénzt adna egy belsős, inkognitóban az utcára irányított állami megbízott, s ismeretlen embereket arra kérne, hogy annak – és itt rámutat – az embernek legyen szíves odaadni, de ne mondja meg, hogy ki küldi. Nem tudom, hogy miért gondolom így, de a sötétedő Budapest ezt suttogta.