Fisker Karma

Megszokott, hogy időnként meg-megjelennek új sportautók a garázsunkban, de azért egy Fisker Karma kettővel az én helyem mellett még így, lassan öt év után is tud meglepetést okoni.

Dizájnban sokkal jobb ez az kocsi, mint minden másban: végsebességben, hatótávban sem olyan kimagasló. 20 millió forint körül van a kiskereskedelmi alapára, 150 km/óra a végsebessége elektromos motorokból, melyet a benzinessel kiegészülve 200-ra feltornásztak. 80-100 km-t tud megtenni egyszeri töltésből. Közel 408 lóerős, 5,8 másodperc alatt van százon. Ehhez képest a Tesla tucatautó, de mégis inkább Musk autóját választanám, ha tehetném. Egyébként Justin Biebernek is egy ilyen Karmája van, lehet, hogy ő parkolt be lentre?

Francia Riviéra – 1. nap (Monaco)

Még akkor megvettük a jegyeket, amikor a Wizzair bejelentette a francia riviérára induló járatokat, így hihetetlen olcsón jutottunk el április végén – május elején Franciaország déli vidékeire. Nizzában laktunk, de az ottani nevezetességeken kívül Cannes-t és Monacót is sikerült bejárni. Szombaton az utóbbi volt a cél.

Misivel még a pénteki délután próbálgatjuk a Mastercard Lounge előnyeit.

monaco - 6

Landolás után egy tömegközlekedési sztrájk várt, így végül egy kellemes, félórás sétával jutottunk be a városba. Kifejezetten vicces volt úgy kommunikálni a kizárólag franciául beszélő szállásadónkkal telefonon, hogy ezt a nyelvet közülünk senki nem ismeri. Mutogathatsz te a vonal két végén, keveset segít. Végül a környéken egy angolul beszélő, fiatal, francia srác segítségét vettük igénybe.