Röhrig Géza: Angyalvakond

“Hát én most üvöltök.”

Két hete jelent meg egy cikk az Indexen Röhrig Géza új verseskötetével kapcsolatban. Géza olyan egyéniség, aki bármit, bárhogy csinál, arra én kíváncsi vagyok – nagy betűs Ember. A legnagyobb színészekkel, rendezőkkel dolgozik együtt Hollywoodban, de soha egy percre nem felejtette el, hogy honnan indult. Most a hajléktalanok mellett áll ki, ill. az ellen a kegyetlen bánásmód ellen, ami Magyarországon törvénytelenné teszi gyakorlatilag a fogalom puszta létezését is. Segítség majd lesz, de mikor? Miért nem az jön először, és csak azt követően lesz illegális az utcán való, életvitelszerű tartózkódás? Erről beszélt egyébként Hernádi Judit is, mélyen egyetértettem vele.

Röhrig kötetét csak hajléktalanok árusíthatják, én kétezer forintot adtam érte múltkor az Átrium előtt, illetve Juci is vett egyet. Megkérdeztem, ebből 50%, 1.000 forint fogja az utcán áruló hajléktalan markát ütni. Nem óriási vagyon, de sokkal több mint a semmi. Még csak néhány verset olvastam el belőle, azok igen tartalmasak, elgondolkodtatók, nem csak képi, de követlen leírói elemekkel is operál. Nagyon javaslom mindenkinek a vásárlást, már csak a jó ügy érdekében is.

Hajléktalanok a bolt környékén

Annyit teszek, hogy vásárolok magunknak portékát, de külön szatyorba is teszek élelmiszert, amit kifelé jövet felkínálok a kéregetőknek. Előfordul azonban, hogy az illető nem fogadja el az ételt (innen tudom, hogy inkább alkoholt vagy cigit szeretne), úgyhogy hazamegyek mindkét zacskóval. Van viszont olyan is, és azt gondolom ez a gyakoribb, hogy az alany szeme kikerekedik, nagyon lelkesen elfogadja a pár darab kiflit, párizsit, kakaót, s hálásan megköszöni. Ez történt ma is. Jó étvágyat kívánok, majd hazajövök, de már csak egy nejlonnal a kezemben.

Éhes úr

Van ez a fazon, aki reggelente megy végig két mankóval a nagykörúti villamoson és mindig éhes. Annyira megalázó lehet így általcsoszogni, ennél egy hajléktalanszálló se lehet sokkal rosszabb. Mondjuk az legalább annyira tele van, mint a munka előtti-utáni heringjáratok, szóval valószínűleg felesleges is mondanom bármit. Néha szoktam adni pénzt vagy étkezési utalványt a rászorulóknak, na, most az étkezési utalvány lehetősége gyakorlatilag megszűnt (SZÉP), a pénz meg könnyen csorog ki alkoholra, hogy feledtesse azt a fajta szarturbinát, ami minden áldott nap keveri a salakot a fejük fölött. Én meg az informatikai igazgatóval tízóraizok, szóval a kaja része mára megvan.