Idén is lesz külföldi biciklitúra

Pénteken megvettük Robival a 2018-as osztrák-német biciklitúra vonatjegyeit. Idén Innsbruckból fogunk Passauig tekerni az Inn mentén elsősorban, de ebbe valószínűleg belefér egy adag kitekintő, nézelődés is. Alapból egy nappal kevesebbre terveztük, de a csütörtök délutáni visszajövetellel nem lett volna elég bicikli hely a vonaton mind a négyünknek. (A tavalyi, egyébként elképesztő jó hangulatú, végig röhögős túrára itt lehet emlékezni.)

Passau-Bécs biciklitúra összefoglaló

2017. július 12. és 16. között Passauból Bécsbe bicikliztünk, közben osztrák panziókban, fogadókban, kempingekben szálltunk meg. Nem volt kísérő, a szükséges dolgokat a biciklin vittük magunkkal. Végig a Duna mellett haladtunk egy-egy kitérőtől eltekintve. Minden napról külön beszámoló olvasható:

Kicsit több mint 350 km-es volt a túra (a városban mocorgást nem mindig trackeltük), de öt nap alatt nagyon kényelmesen be lehetett fejezni. Ha ti is kellően sokat nézelődnétek, megállnátok jó helyeken, akkor ez lehet az ideális választás. Ha szállással kapcsolatban lenne kérdés, akkor egyrészt nézzétek meg a posztokat külön, illetve kérdezzetek a hozzászólások között.

Passau-Bécs biciklitúra – 4. nap

Előző nap Pöchlarnig tekertünk, ma mindössze Kremsig kellett eljutnunk. Ez volt az egész túra legkisebb része, de ez nem is volt baj, mert kellemetlen, esőre hajló idővel viaskodtunk délelőtt, így lassan haladtunk. Lássuk!

Passau-Bécs biciklitúra – 2. nap

A Passau-Bécs biciklitúra első napját sikeresen abszolváltuk, a második napon Linzen keresztül tekertünk a mauthauseni koncentrációs tábor érintésével Au an der Donau-ba. Lássuk.

Passau-Bécs biciklitúra – 1. nap

2017. július 12. és 16. között Passauból Bécsbe bicikliztünk négyesben. Osztrák faluk, városkák a Duna mellett, jó levegő, s még a szokásosnál is több bohóckodás. Így telt az első nap.

Nürnberg

Ágival november végén voltunk egy évesek, s erre, valamint részben a születésnapjára is megleptem egy röpke nürnbergi kiruccanással. Megbeszéltem a vezetőjével, így könnyedén ki tudtunk ugrani a hét közepén Németországba. A repülőtéren a fenti képpel indultunk neki a sokadik közös kalandnak – Jeffrey Julmis nyomán.

Berlin – We Were Promised Jetpacks

berlin - 25

Egyik nyári este írt Tomi valamelyik IM felületen, hogy van egy nagyon jó együttes, We Were Promised Jetpacks a nevük, és Berlinben lépnek fel szeptember 19-én. Egy órán belül már megvettük a repülő- és koncertjegyet is, annyira éreztük, hogy ott kell lennünk.

És mennyire jól éreztük!

berlin - 4

Estére kiértünk, épp annyi időnk volt a leszállás és a transzfer után, hogy egy közeli kis kocsmában legurítsunk egy-két sört a koncert előtt.

berlin - 5

Az előzenekarok is hangulatban voltak.

berlin - 9

The Twilight Sad, Mazes, We Were Promised Jetpacks.

berlin - 11

Adam Thompson óriásit alakított végig. A kitartott hangjaitól teljesen megőrült mindenki.

berlin - 13

berlin - 15

Nagy a koncentráció.

berlin - 20

Utolsó képek elég lelkes vagyok itt feljebb. Egy-két jégerrel szinten tartottuk magunkat, hogy ne legyen baj.

berlin - 18

berlin - 24

Visssza-vissza!

berlin - 28

Megszereztük a setlistet, dumáltunk egy kicsit a zenekarral, készítettünk egy közös képet (lásd a poszt tetején), lőttünk egy fullgay selfie-t a nagy örömre, majd elindultunk felfedezni a várost. A repülőgépünk másnap dél körül indult csak vissza Magyarországra.

berlin - 27

berlin - 29

Észrevettük, hogy nincs sima McDonalds, csak McDrive, emiatt vagyok szomorú. Kora hajnalban úgy oldottuk meg a helyzetet, hogy Tomi vitt a hátán, s belovagoltunk a McDrive-ba. El tudjátok képzelni, hogy milyen fejet vág az unott, német mekis a produkció láttán? Mi sem tudtuk, egészen eddig a pontig.

Röhögve tömtük a sajtburgereket, mintha muszáj lenne.

berlin - 30

Itt már nem tudom mi történt, valaki (Tomi vagy más) kiborított egy adag sült krumplit.

A reggel közeledtével elaludtunk a buszon, arra keltem, hogy csipog a sofőr, s egy csomó gyerek özönlik be az ajtón – kezdődött az iskola. Tomi nem ébredt fel, a busz átlátszó plexi részét nyálazta épp álmában. Amikor végül kinyitotta a szemét, kb. 10 gyerek bámult a plexin keresztül a képébe értetlenül, öröm volt és boldogság.

berlin - 37

Az életmentő péksütemények és a kávé reggel.

Kicsit még bolyongtunk délelőtt, de végül a repülőtéren kötöttünk ki.

berlin - 47

Indulás haza, ismét egy hatalmas élménnyel gazdagodva. Ez volt az az út, ami megalapozta az olcsó eurotripjeinket, itt jöttünk rá, hogy ezt kell tolni.

berlin - 49

A bejegyzés 2015. május 22-én íródott, de visszadátumoztam.

Yang Liu: West meets East

exhib1

Yang Liu 1976-ban született Pekingben, 1990 óta Németországban él. Designer diplomáját 2000-ben szerezte a University of Arts Berlin-en. További életrajzi információkat a személyes oldalán taláhatunk, most azonban a West meets East kiállítására szeretném felhívni a figyelmet, amiben a németországi és a kínai populációt hasonlítja össze. Beszéljenek a képek helyettem!

Vélemények

exhib2


Életstílus

exhib3