Filmek novemberben

Blockers (Szűzőrség) ★★★☆☆ – Közhelyes, szokásos klisék, de ennek ellenére néhol azért jókat röhögtem.

(Green Street) Hooligans (Huligánok)  ★★★★½ – Egy remek film arról, hogy az elsőre (és másodszorra is) értelmetlennek tűnő futballhuliganizmus mögött mennyi minden van. A fiatal Elijah Wood és Charlie Hunnam főszereplésével kiváló szórakozást nyújt, s nem csak azért, mert West Ham szurkolóként első kézből találkoztunk az élmény kommerszebb részével néhány hónapja.

Rear Window (Hátsó ablak) ★★★★½ – Az első Alfred Hithcock-filmem: elképesztően hangulatos, feszültséggel teli, és alig tűnik elavultnak, pedig 1954-ben készült! Már értem, hogy miért ekkora név a szakmában Hitchcock mester. :)

The Silence of the Lambs (A bárányok hallgatnak) ★★★★★ – Ez a film Anthony Hopkins miatt tökéletes, olyasmi, mint a Heath Ledger-féle Batman, csak még jobb, több a kiváló alakítás. IMDb oldala alapján 5 Oscart nyert, ráadásul a legkomolyabb kategóriákban: best picture, legjobb női és férfi főszereplő (Jodie Foster, Anthony Hopkins), legjobb rendező (Jonathan Demme), legjobb forgatókönyv (Ted Tally). Kihagyhatatlan, végre sikerült nekem is bepótolni (cca. 27 évbe került, 1991-es a film).

Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald (Legendás állatok – Grindelwald bűntettei) ★★★½☆ – Anitával néztük az Arénában, véletlenül eredeti nyelven (angolul), felirat nélkül (óriási hiba, rosszul vettem jegyet a Simple-ön). A nagy részét azért értettem, de így sem volt maximálisan élvezhető, mert nagyon kellett koncentrálni. Maga a film egyébként nem annyira kiemelkedő, hiába olvastam róla egészen remek kritikákat a vetítést megelőzően.

Btw elkezdtem kőkeményen használni az IMDb-t, vezetem a ratingeket, próbálom behozni a filmtörténelem nagyjait.

Fantastic Beasts and Where to Find Them

A Potter nélküli Potter-film, a Legendás állatok és megfigyelésük egy öblös CGI demó. Nem tudtam még elolvasni a könyvet, de a filmes történet igen egyszerű, kiszámítható. Az egyértelmű halál ereklyéi utalás nélkül is lehetett sejteni a végső fordulatot, így viszont azt éreztem, hogy a fülemen, orrom, számon keresztül folyatják be a fejembe az információt, nehogy meglepetés érjen.

Göthe Salmander (Eddie Redmayne) professzor, a bűvös fenevadak és bestiák szakembere New Yorkba érkezik. A muglik között bujkáló varázslók és boszorkányok közösségének segítségével keresi a városban élő szörnyeket. És talán meg is találja őket… A Harry Potter-világ feltámad, a történet jó 70 évvel Potter születése előtt játszódik: a nézők a varázslatos kalandok közben a varázsvilág múltját is megismerhetik. /port.hu/

Egyik oldalról Rowlingot tisztelem és becsülöm, mert nem folytatja a Harry Potter-szeptológiát: elhatározta, megírta, keretbe tette, van eleje és vége, lezárta – bizonyos szempontból remekmű. (Olyannyira szeretem az egész világot, hogy tiszteletemet leróva tavasszal ellátogattam a The Elephant House-ba is, ahol ezek a művek születtek.) Másik oldalról viszont nem értem: emberek százmilliói próbálnak a HP univerzumban maradni, s ilyen félmegoldásokat választani, mint ez a film is. Eddie Redmayne mondjuk óriási, a fényképezés nagyon tetszett, jók a színek, a hangulat. De a történet…

A Harry Pottert gyakorlatilag folyamatosan tátott szájjal és leesett állal olvastam, illetve néztem. Magasan volt a léc, és ezt most érzésem szerint levertük.

Theory of Everything

A Stephen Hawking életéről szóló filmet (Theory of Everything) időben egyszerre néztük Eszterrel, ő Debrecenben, én Budapesten: egy jól összehangolt MOST kíséretében indultunk neki a 123 perces kalandnak.

Theory of EverythingA filmet öt Oscarra jelölték 2015-ben, ennek megfelelően elég nagy elvárásokkal indultam neki, amelyeknek egyébként egész végig meg is tudott felelni. Ha azt írtam korábban, hogy JK Simmons a Whiplash-ben kiváló volt, akkor Redmayne-re egyszerűen nem maradtak szavaim. Olyan erővel játssza el Hawkingot, hogy a néző fejében egy pillanatra sem marad kétséges, ez így történt, realista életrajzi történetelmesélést követhetünk nyomon. Ha piros hó esne, akkor sem lenne kérdés, hogy ez valódi. Redmayne mellett Mrs Hawkingot alakító Felicity Jones is remek teljesítményt nyújt, nélküle nem lenne meg a fantasztikus összhatás. A hangulatváltozások miatt az én kedélyem is le-fel hullámzott, sírva nevetés itt nem azt jelenti, amit legtöbbször szokott. Hogy tőlem 10/10-es az értékelés, az biztos, azt viszont csak remélni merem, hogy 2015-ben Eddie Redmayne viszi el a legjobb férfi  főszereplőnek járó nívós kitüntetést és az ezzel járó szobrocskát Hollywoodból. Megérdemli.