Páros szabadulószoba

Kedden a Nyerő Párok nevű szabadulószobából jutottunk ki Anitával. Nincs egy darab lakat sem, teljesen újszerű, különböző egyéb technikákkal operálnak. Kezdéskor külön szobából indulunk, a sztori szerint mindketten a gyerekkorból, aztán el kell jutni egy közös randira egy étterembe, ami a következő helyiség. Vacsora, fizetés, aztán vége. Kb. 20-30 perc alatt lehet befejezni (talán hamarabb is), de egészen izgalmas, nézzétek meg, ha szeretitek az ilyesmit. Max. 4 fővel éri meg menni, mert elég kicsi.

Csajozás

Egyik hétköznap a szokásos reggelit fogyasztottuk el a munkahelyi kantinban, amikor hirtelen a csajozás mint téma került terítékre. Egyik kollégám tinédzserkori élményeiről mesélt: állítólag volt egy lányokkal való kommunikációban nagyon szerencsétlen cimborája, akit próbáltak fejleszteni. Balaton part, szép kora esti idő, naplemente, minden megvolt, ami kell. Lány egyedül ül a padon és nézelődik. Odaküldték hozzá, hogy ezt még ő sem tudja elrontani, valamit alkosson. A srác a következő mondattal indított, s a reggelink is itt fulladt kudarcba, mert többet nem tudtam enni a röhögéstől:

– NA MI VAN? AZT NÉZED? VAGY MI VAN?

fpalm

Lengyel badam

Egy finn lány volt, három éve beszélhettünk valami internetes kommunikációs eszközön. A fehér pudli kutyáját mutogatta és kérdezte, hogy hogyan mondom igazi magyar nyelven. Elárultam neki. Rá fél évre Magyarországra látogatott, s hogy találkoznék-e vele, jaj, mit is mondtam, talán hogy nem érek rá.

Májszpészes adatlapján vagy te, vagy én vettem észre, hogy heti kétszer zuhanyzik. Aztán elgondolkodtunk. Lehet, hogy ott hideg van, de a paprikás csirke szag hidegben is kialakul. Úgyhogy ennyi a történet, talán D. vállalt volna egy fakkot, mint anno Lengyelbe’, hogy kimegy, aztán látni soha többet és mindezt első alkalommal, albumba illően, a first chance-ért nem fizetve. Nem mesélt sokat, én úgy képzeltem, hogy egy lövészárokban történhetett Krakkó közelében, az aktus után megittak két sört meg egy bombát, amit gyorsan, az osztályfőnök érkezése előtt kevertek nekik. Fizettek, majd a nemtommármilyen központi téren bámulták a szoborpasit. Tokio Hotelt hallgattak, kölcsönösen megállapították, hogy was normal, s kézfogással búcsúztak. Azóta is mosolyognak a mellen kakilt statueman emlékén. A többi homályba.