Cryptography 1 done

Korábban már elkezdtem ezt a Stanford által kínált online kurzust, de akkor és most sem tudtam teljesen végigcsinálni. Ameddig volt időm, mindkét alkalommal 100% with distinctionnel álltam (a plusz feladatokat is kimaxolva, hiszen csak így lehet felszedni a teljes tudásbázist), de egy idő után mindig közbejött nagyobb prioritású taszk, akkor offline egyetem, most munka és Élelmiszerbank szervezés. Ennek ellenére (nagy meglepetésemre) a dicséret nélküli oklevélhez eleget teljesítettem így is, szóval Dan Boneh (aki a közelmúltban pl. ilyen eredményeket tudhat magáének) szignózott egy pofás oklevelet. Természetesen továbbra is szeretném tisztességesen végigtolni az anyagot, hiszen nyilvánvalóan nem a papírra mentem.

state_of_accompl_crypto1_stanford

Korábban Python programozást is a Coursera rendszerén keresztül sajátítottam el, de a két kurzus nem hasonlítható össze: ez a crypto mérföldekkel komolyabb, és jóval erősebb matematikai és egyéb háttérismeretek szükségesek a teljes megértéshez. A python programming józan paraszti észt és egy kis analitikus szemléletet feltételez. Az viszont igaz, hogy ott látványosabb az eredmény, mert nagyon csilli-villi játékokat kódoltunk.

Interactive Python programming

I have signed up for a Rice University course on Coursera and successfully (100% with distinction) completed it some weeks ago. Technically it had two parts, because administrators cut it to 2 separated study block. After many programming experience, I was prepared to be a little bit bored, but the teachers always made my day with their special attitude and good sense of humour so at last it was not boring at all. I can easily suggest this class to anyone who is interested in Python, generally in programming or game developing.

coursera_rice_spock

You can see my codes on GitHub, feel free to try the games I coded, especially this one, press the little play button on the upper left corner. (It is best on Chrome.)

Stanford – Cryptography 1

Photo 2013. 06. 28. 0 09 14

Elkezdtem a Coursera-n egy online kurzust kriptográfia témakörben. Az órákat Dan Boneh tartja a Stanford University-ről, vannak heti számonkérések, nagyon tuti. A fenti Python kimenet az első opcionális házim egy köztes állapotát mutatja, OTP-t kell törni 10 titkosított üzenet alapján, amiről annyit tudunk, hogy mindegyik ugyanolyan kulcsos one-time paddel van titkosítva.