A délutáni mozi után átvettem a vasárnapi verseny rajtszámait, majd ismét találkoztunk a többiekkel a Kobuciban, s meghallgattuk Bérczesi Robiékat a Hiperkarma formációban.
Tinédzser korom óta hallgatom őket, már a BlaBlát is rojtosra pörgettem, sok nehéz helyzeten segítettek át. (Határozottan jobb hangja lett az évek alatt Robinak!)
Egy hete pénteken ugrottunk le Tiszafüredre, s ott töltöttük a hétvégét baráti körben. Kivettünk egy házat, sütögettünk, zenéltünk, bicikliztünk, kenuztunk – röviden remekül szórakoztunk. Az már csak hab volt a tortán, hogy épp ezen a hétvégén tartották a halas napokat is.
Sokkal régebben hallgatok Green Dayt, mint ameddig előtte nem tettem: még Pannonhalmán kezdtem 1999-ben, s noha igaz, hogy akkor voltak a csúcson (illetve utána még talán az American Idiot környékén), azért bíztunk benne, hogy így, jelenlegi állapotukban is élvezhető lesz a koncert.
A 2014-es alkalom után ismét Honeybeast koncerten jártunk. Zsófi lefogyott, de mi is milyen jól nézünk már ki! Juci miért ment rá vajon Misi fülére? :D
Vikivel, Julival és Lacival mentünk a Hunniába, a már-már szokásos Kafkáz koncertre. Janó előtt Alvarez Péter játszott, ő sem volt rossz, ugyanakkor meglepődve tapasztaltam, hogy nem mindenki gondolta ugyanígy.
Négyesben barátokkal végigénekeltük a koncertet (egy-két megoldás Robival), majd a fogalmam-sincs-milyen fesztivál végét odakint még épp elcsípve ettünk valamilyen szláv süteményt és tökipompost hagymával.
Ezt az egész Kobuci-Kaukázus dolgot szerintem nélkülünk már meg sem tartják, gyakorlatilag évek óta ott vagyunk valamilyen formában.
Szeptember 13. régóta szerepel a naptárjainkban: The Tallest Man On Earth koncert, végre Magyarországon Kristian Matsson! Nem volt annyira jó, mint a bécsi tavaly, de még így is egészen remekül éreztük magunkat.
A végén most semmilyen szuvenírt nem sikerült szerezni, pedig az A38-ban is minden szám végén eldobálta a pengetőket. Kösz, Kris!
Korán reggel keltünk, mert Pompeii-be vonatoztunk, ahol megnéztük a Vezúv 79-es kitörésének nyomait és következményeit.
Múlt hét pénteken hármasban voltunk a Kobuciban Kaukázus koncerten. Viceházmesterek, kobuci, remek zene, majd a végén egy kis sült krumpli. Janó ennyit mondott a parti végén a színpadról: “jó, hát nem volt az évszázad bulija, de ez most ilyen lett… remélem azért nyáron még találkozunk!” – naná!
Szombat este az egész családdal Bródy János 70. születésnapi koncertjén vettünk részt. Pontban fél nyolckor jöttek ki a színpadra, s többszöri visszatapsolás után, valamikor negyed 11 körül búcsúztunk el teljesen a zenekartól.
“Kicsit a hangom is rekedtes, s ez az állapot már 70 éve tart.”
