34. Telekom Vivicittá 2019.

Vasárnap futottunk egy félmaratont Anettel és Csabival. Elvállaltam egy olyan Strava kihívást, hogy az utolsó kilométert gyorsabban kell letudni, mint a korábbiakat, így 4:20-szal sikerült zárnom (majd kiderült, hogy Magyarországon nem érvényes a challenge, de mindegy). Nagyon kellemes időt fogtunk ki, a tempó is teljesen oké volt, amolyan igazi, tavaszindító örömfutás.

Balaton Szupermaraton 2018

Egy hete szombat korán reggel indultunk Badacsony felé, hogy részt vegyünk a BSZM 3. és 4. napján, s hárman-párban “megkerüljük” a tó felét – egész pontosan szombaton eljussunk Badacsonyból Balatonfüredre, majd vasárnap innen Siófokra.