DNS probléma

Az elmúlt néhány órában valamilyen, vélhetőn a name.com-nál lévő DNS hiba miatt nem mindenhol volt elérhető a blog, ami azért érdekes, mert a domain rekordjain nem változtattam, de szemmel láthatóan a wildcardos *.istvankis.net valamilyen frissítés vagy egyéb változás miatt nem jól propagálódott (értsd: sehogy, sőt, törlődött a dns cache-ekből). Most manuálisan felvettem a blog.istvankis.net-et A rekordként, így vélhetően nem lesz gond a továbbiakban, de a gyökérokot továbbra sem tudom, így support ticketet nyitottam. (A DNS checker oldal igen hasznosnak bizonyult a nyomozás közben.)

A megújult Index

A két címlap gondolata nem az ördögtől való, szerintem működhet. Az egész koncepció működhetne, kivéve egy apró, de annál idegesítőbb dolgot. A blog.hu-n vésett irományok ezentúl nem csak a saját oldaladon jelennek meg, hanem a sajtorgánum főoldalán is. De nem ám úgy, ahogy azt eddig megszoktuk! A linkelés (lesz egyáltalán?) nem feltétlen generál majd egzakt és tényleges, MÉRHETŐ forgalmat neked. Tetszik érteni? Írsz egy posztot, embertelen jó lesz, remek körítés, durranó tartalom, katarzis, kiskáróm, de ebből te semmit nem profitálsz, mert az Index2-n lesz kinn. Nem kattintják meg, elolvassák szépen a szövegketrecben, majd nyomnak rá egy next-next-finisht és mehet mindenki hurkáért. Denevéreset. Nem lesz tőle ismertebb a blogod, nem lesz tőle több látogatód, nem változik semmi. Ki blogol majd ilyen körülmények között. Ja, hogy ingyen van a tárhely? Ne vicceljünk már.

Update: finomodott a helyzet.

Újra minden a régi

Az utóbbi napokban sikerült megszereznünk a blog eredeti témáját magától a készítőtől, visszapofoztuk a megszokott kinézetre, módosítottunk ezt-azt, s most frissebbek vagyunk, mint valaha. Akik RSS-ből olvasnak, azok nyilván semmit nem vettek észre, de pár napja egy teljesen normális, gyári sablonnal üzemelt a blog. Ennek most vége. Köszönjük a türelmet.

96c1c-yeah

Tendenciák a költözés után

bfcb0-analyt2
grundaktiv.hu látogatottsági statisztikája 2010-ben (október végéig). Figyeljük meg a nyári holt időt!

Az új motorra költözés, s a régi posztok más url-re pakolása (archive.grundaktiv.hu) az elvártnak megfelelő hatást hozta. A keresőkből érkező találatok kinullázása miatt valamelyest csökkent ugyan a látogatottságunk, ahogy az a fenti grafikonon is látszik, ellenben az aktív látogatók sokkal több időt töltenek a lapon. Ez pedig az elsődleges célunk.

b14da-analyt1
A grundaktiv.hu-n egy látogatáskor átlagosan eltöltött idő 2010-ben (október végéig).
Jó, és?

Kieséssel kezdődik a költözés

Nagyon sajnálatos dolog történt, amire nem igen készültünk fel a költözéskor, nem is készülhettünk. Alapvetően 1-2 perc maximális kieséssel kalkuláltunk, megmondom miért. Egész egyszerűen azért, mert nem kell több, a teendőnk mindössze annyi, hogy a régi szerveren beállítsuk a http://archive.grundaktiv.hu/ címet az idős, leharcolt, de imádott grafikájú Grundunkra, a szolgáltatóval átállíttassuk a domain A-rekordját erre itt, amit Ön, a Kedves Olvasó tart most kezében, majd a motort is felkészítsük, hogy melyik url-en legyen elérhető.

32ef4-tracert

Szörnyűség történt azonban, az e-mailen igényelt rekordmódosítás életbe lépett, de rossz IP-cím került a gépezetbe. Olyan, ami nem csak hogy nem a miénk, de még csak nem is létezik. A Webdomain lecsippentett a kért cím végéről egy számot, s így egész máshol kötöttünk ki. Miután vártunk egy kicsit a rekordok frissülésére, majd viszaírtunk a helyi rendszergazdáknak, lejárt a munkaidejük, s azóta is az űrbe címződik a grundaktiv.hu. Elnézést érte.

Update: mi voltunk birkák, de most már jó.

Hét

Újra és újra visszatalálok a Grundhoz. Nem azért távolodok el tőle időnként, mert nem érzem magaménak, vagy bármi probléma lenne vele. Ha lehet ezt mondani, inkább épp ellenkezőleg: túl jó.
Egy Grundra nem írunk csak úgy kutyafuttában bejegyzést: általában linkelünk, visszamutatunk, magyarázunk, illusztrálunk, kommentálunk, szakértünk, csúfolódunk, bohóckodunk, s néhanapján – remélem egyetértenek a Kedves Olvasók abban, hogy ez jó – csak terpeszkedünk.

A Grundra nehéz bejegyzést írni. Kijöttem a gyakorlatból, kijöttem a formából. Most persze a kígyónyelvűek azt mondják, sz-sz. Ez párszaszóul annyit tesz: formádból? Pff. De igenis, ha egy blogger – legyen az bármilyen kvalitású – sok időt kihagy, akkor azt veszi észre, hogy egy velős poszt (ön nem ilyet olvas jelenleg) nem 30-40 percbe kerül, hanem 2 órába. Félelmetes.

A fogalmazás és a fogalmazáshoz való készség és hajlandóság folyamatosan elkopik, mert a twitter, a tumblr és a hasonló webkettes mikroszájtok ezt a képességet nem igénylik. 2005 környékén elkezdett a web olyan irányba fejlődni, ahol már az internetes társadalom jelentős része ír valamilyen formában naplót, blogot. Híroldalakat olvas, gondolkodik. Ez üdvözlendõ volt, mert amellett, hogy a weben írott naplók nagy részéből áradt a hülyeség és a demagógia, tudtuk: az adott személy mégis elgondolkozott valamiről, s azt formába is öntötte. Fogalmazott.

Manapság ez nincs így: az összeszedettség látszata is kezd kiveszni mindenfajta blogolási tevékenységből. A reblog egy hülyeség, például. Kicsit álszentnek érzem magam, mert Gergővel a minap beszéltem épp arról, hogy a Grundnak is kellene valami előszemetest csinálni (támblör), s sajnos ez nem csak ötlet maradt: meg is csináltam, ellenben nem éreztem az erőt és bátorságot ahhoz, hogy megmutassam Nektek. Jó döntés volt, teljesen felesleges más helyre piszkítani; ami posztot érdemel, arról lesz írva, ami pedig nem érdemel, arról nem. Egyszerű és nagyszerű.

A twitter persze más. Hogy miért? Nem tudom megmondani. Talán mert minden szempontból ingyen (főleg az idő itt a fontos tényező) és végtelenül könnyedén oszthatok meg ismerőseimmel információt, s ugyanez fordítva is működik. Letisztult platform, gyakorlatilag bárhonnan elérhető. Úgy gondolom, hogy a twitter és a blog megfér egymás mellett, csak nem szabad elcsúszni a rövid hülyéskedések felé. Nem? De.

Ami miatt írtam az a következõ: sziasztok!

Szolgálati közlemény

Tény: az összes grundos író-szerkesztő-vendégblogger ingyenesen kap egy grundaktiv.hu-ra végződő emailcímet. 

Ez két dolgot jelent: egyrészt kérem a mostani szerkesztőinket, vendégbloggereinket, hogy jelentkezzenek az istiKUKACgrundaktiv.hu címen az igényelt emailcímükkel, másrészt az eddig csak bátortalanul figyelőket is ösztönözzük, hogy érdemes hozzánk írni. Amellett, hogy megjelenik az írásod, s kikerülsz az Impresszumba, mostantól egy menő, grundaktivos email is a Tiéd lehet. Amennyiben vendégbloggernek szeretnél jelentkezni, úgy szintén a fenti címre írj egy bemutatkozó levelet! Köszönjük!

Minden levélre válaszolunk! Amennyiben egy héten belül nem érkezik semmi reakció, úgy feltehetőleg a leveledet automatikusan a spamek közé rakta a rendszerünk, kérlek, hogy ezt jelezd a hozzászólások között!)