Balatoni vitorlázás – 2017

Szombaton a Project Lazarus csapat párokkal és barátokkal kiegészülve vitorlázni indult. Alsóörsön húztuk fel a horgonyt délelőtt tíz óra magasságában, de előtte még a 30-cal döcögő autók között az M7-esen oda is kellett érnünk. Csodával határos módon mindenki időben megjött.

Wellness Siófokon

A múlt hét végén elmentünk Anyával wellnessezni, mert még sosem volt ilyenen korábban. Karácsonyi és születésnapi ajándékként adtam még neki a siófoki kikapcsolódást két főre, amire végül együtt utaztunk. Kedvenc mondatom: “Majd mutasd meg azért, hogy hogyan kell wellnessezni!” :)

Remek két napot töltöttünk el a CE Plaza Hotelben!

Vitorlázás a Balatonon

A már hagyományosnak mondható balatoni vitorlázást idén is megejtettük a kollégákkal. Összesen bő harmincan jöttünk el, három hajót béreltünk előre balatonfüredi indulással. Délután emlékeim szerint Balatonföldváron kötöttünk ki ebédelni, majd estig folytatódott az őrület, immár ismét a vízen. Bővebben meséljen az alábbi 40 kép.

Kertmozi

hl

Az Origo mintha közvetlenül nekem akarna kedveskedni: megnézték, hogy hol vannak a Balatonnál kerti mozik; tudjátok, az a kellemes, füves, pokrócra kiülős móka, amikor a kellemes nyári estében a sötétséggel együtt bontakozik ki a film cselekménye. Nagyon szeretem az ilyesmit, hol vannak ilyenek az országban?

A Balaton környékén évek óta változatlan számban üzemelnek a kertmozik: a déli parton összesen három településen, Balatonlellén, Zamárdiban és Balatonszemesen működik kertmozi, az északi parton pedig Csopakon, Balatonalmádiban, Balatonakarattyán, Fövenyesen, Akaliban, Révfülöpön és Vonyarcvashegyen.