Német-osztrák biciklitúra – 7. nap (Bad Füssing-Passau)

Előző nap megérkeztünk Bad Füssingbe, így az utolsó nap onnan indultunk Passauba, a túra végállomásához.

Reggeli az eklektikus szállás felső emeletén.

Los geht’s és close gates. Bármelyik jó! :)

A rövidebb utat választottuk Passauig, ahol azért dombok emelkedtek – 11:30-ra értünk a St. Stephen’s Cathedral-hoz. Tavaly innen indultunk.

Az Opa is feltűnt, szerencsére ők is ideértek. :)

Mai táv már semmiség volt, 36 km (track).

Két órát várakoztunk Passauban, a REX vonattal kellett Linzbe utaznunk. Juci kicsit el is pilledt.

Ahogy én is, de már csak a vonaton.

Itt indult viszont az igazi kaland: Juci Linzben nem tudott felszállni a Railjetre, mert a jó eszű osztrák kalauz elindította a vonatot felszállás közben. Mi hárman épp pakoltuk a bicajokat fel, ezért épp a fedélzeten voltunk, mikor egyszer csak becsukódott az ajtó, s nem nyílt ki többet. Juci hiába integetett a kalauznak, mint utóbb kiderült, a kis kópé azt hitte, hogy csak búcsúzik. Természetesen pánik (ez volt az utolsó vonat a Keletibe, s másnap esküvőkre voltunk hivatalosak), Robival rohantunk a kallerhez.

Nem írom le részletesen, hogy mi kezdődött, telefonálgatás, leb*szás, hogy mégis mit képzel, azonnal mondja meg, hogy mit tudunk csinálni. A javaslata szerint Juci felszállhat a következőre, majd ő beszél az ottani kallerrel. Fejlemény: mivel nem volt Jucinak jegye (nálunk volt), ezért arra sem engedték fel. Ekkor már volt némi fuck is a mondandómban, kaller próbált higgadt maradni (there is no fuck – yes, there is). Végül a harmadik vonatra tényleg fel tudott szállni Juci, Bécsben pedig leszálltam, megvártam, ahonnan terv szerint a Dacia nemzetközi gyorssal tudtunk volna tovább haladni, kb. 3 perc átszállással.

A Dacia megvárta a csatlakozást, így nem volt gond, hogy késett a linzi járat. Az viszont sokkal inkább, hogy a Dacia hamarabb beért Bécsbe, s mikor kerestem a biciklis kocsit, akkor nem találtam – nem volt ugyanis ilyen. A román/osztrák kalauzokkal beszéltem, nem engedték a bicikli szállítást, csak miután jeleztem, hogy a főnökeikkel és az egész operational teammel megbeszéltük, s ez a helyzet, el fognak vinni. (#kamu)

Mondták, hogy oké, de akkor egy bicikli? Egy, nem több. Egy, ugye? Igen, igen, igen.

Miután Juci vonata beért, rohantunk át a Daciahoz, kalauz meg nyitotta az első osztályt, hogy akkor oda. Egy hat fős kabinba dobtuk be Robi bicaját (mert az maradt Jucinál, nem is a sajátja), amire rá is zárták az ajtót. Helyünk ugye nem volt, az országhatárig a vonat végében utaztunk, mikor a magyar kalauz megengedte, hogy beüljünk a bicikli mellé az amúgy is üres helyiségbe. Köszönjük innen is.

Itt már örültünk, hogy azért megoldódott a helyzet.

Party!

Hegyeshalomtól már így mentünk.

Robi és Misi a Keletiben megvártak három biciklivel, s újra egyesült a csapat.

A hazautazási kaland ellenére (vagy épp amiatt is) szuper izgalmas, feltöltő volt ez a közel egy hetes túra, remekül éreztük magunkat. Köszi szépen mindenkinek, azt gondolom, hogy a tavalyi és idei szeánszot követően mondhatjuk, hogy valóban hagyományt teremtettünk! Szép volt! :)

One thought on “Német-osztrák biciklitúra – 7. nap (Bad Füssing-Passau)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *