A párnaember

Kedden néztük meg a Radnóti Színházban Szikszai Rémusz rendezésében az A párnaember c. darabot.

A párnaember egy megrázó történet a művészetről és annak vélt vagy valós hatásáról; a tükörről, amit elénk tart. Látjuk-e magunkat ebben a tükörben akkor is, ha szörnyetegnek mutat? Képesek vagyunk-e belenézni ebbe a tükörbe? Vagy eltartjuk magunktól és nem akarunk szembesülni azzal, amit ott látunk? Mi a valóság? Mi a fikció? Egy történet a szeretetről és annak hiányáról. A körülöttünk lévő bizonytalanságról és a bennünk lévő bizonytalanságról, ami miatt történetekbe kapaszkodunk. Szép és kegyetlen történetekbe. Ez lehet egy egyszerű novelláskötet, de lehet a Biblia is… /radnotiszinhaz.hu/

Nem indult azonban minden simán, egy órán keresztül nem tudtam parkolni a belvárosban, így 40 perc késéssel érkeztem. (A körúton épp Székely Dani mellett álltam egy piros lámpánál, enyhén meglepődtünk, integettünk, bohóckodtunk, aztán mentünk is tovább – nem szoktam egyébként nézelődni a kocsiból, szóval külön érdekes, hogy most megtettem.)

Pótszékre ültettek, de legalább be tudtam menni, közben lemerült a telefonom, azt mondták feltöltik. Szünetben kimentem, kerestem Ágit, aki az elején a helyünkre beült, mert ő időben és máshonnan jött, de nem találtam. Próbáltam felhívni, de közben bejelentette a személyzet, hogy nem tudtak tölteni mégsem, mert nem találtak megfelelő kábelt a készülékemhez (iPhone.) Rohantam volna mosdóba, mert – ezt ugye nem kell indokolni -, de benéztem a táblát, úgyhogy azon kaptam magam, hogy a színészek között téblábolok három szoba mélyen. Ezt követően Ági hazament, mert egyrészt azt hitte, hogy nem jöttem el (kicsippant a telefonom – sosem kapcsolom ki egyébként), illetve azt is gondolta, hogy vége a darabnak. Közben amikor hívtam, nem vette fel (a cégesen végül tudtam telefonálni, miután a Macen megnéztem a telefonszámot – lassan meg kellene jegyeznem fejből is), én azért megtekintettem a második felvonást már eredeti helyen. Az előbb részletezett okokból Ági már nem volt ott. Na jó, de milyen a darab?

Nem tudom megítélni, mert egy számottevő részéről lemaradtam, de amit láttam belőle, az egy igen komor, ugyanakkor groteszk, helyenként humoros hangvételű borzongás. Nagyon különös, félelmetes elemek váltogatják egymást szomorú, sanyarú sajnálkozással és megértéssel. Sötét, nyomasztó, de ugyanakkor brilliáns is. Kitűnő a színészi játék, kifejezetten ajánlom, nézzétek meg, ha tehetitek.

(A végén azért még találkoztunk. :) )

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *