Ultra

Hullámvasút, amihez nem kell komoly vas- vagy acélszerkezet, elég két láb és egy szív. Úgy humoros, hogy közben drámai, nagyon könnyen beszippant, egy pillanat alatt ott futunk mi is Korinthosznál. Kétség kívül embert próbáló feladat a Spartathlon: az átlagember emberfelettinek mondaná, a film rendezője és egyik főszereplője, Simonyi Balázs, ember alattinak. Ez az Ultra, életem egyik legjobb filmes élménye, amit – bevallom – néhányszor meg is könnyeztem.

Az Ultra egyszerre vezet el a fizikai teljesítőképesség határára és az emberi lélek mélyére. Simonyi Balázs és forgatócsoportja öt versenyző küzdelmét mutatja be a legendás Spartathlon futóversenyen – a filmnek pedig igazi különlegessége, hogy a rendező is többszörös teljesítő, az öt szereplő közül az egyik maga az alkotó.

A Spartathlon szintideje 36 óra, az Athéntól Spártáig hullámzó, és egy 1200 méter magas hegyet is meghódító futóverseny során 246 kilométert tesznek meg a célba érők. Egy ókori legendának állít emléket és Leonidász király szobra előtt ér véget ez az erőpróba, amely az egyik legnehezebb és legnagyobb presztízsű verseny a világon.

Simonyi eddig négyszer küzdötte le a távot. Az Ultra többi szereplőjével együtt – a fizikai verseny mellett – egy önismereti megmérettetésen vesz részt. Mindannyian magukkal és magukban is viaskodnak a futás alatt. Azon dolgoznak, hogy feldolgozzanak traumákat, vagy mélyebben megismerjék, elfogadják önmagukat. Megismerjük a versenyzők személyes motivációit a versenyen és azon túl, hogy miért indulnak el erre az extrém távolságra. A legnehezebb dolga Bélának, a kisvárosi pénzügyi kontrollernek van, aki már ötször próbálkozott sikertelenül – nevezését nem fogadják el a szervezők, így ő “Privát Spartathlont” fut: akkor indul el Athénból, amikor a többiek már megérkeztek Spártába. Vajon célba ér-e a hatodik próbálkozásra, kizárólag saját magára és a felesége segítségére támaszkodva?

Az Ultra izgalmas, őszinte és magával ragadó mozi. Szinte együtt dobban a szívünk a hétköznapok hőseivel, ismeretlenül is érezzük az erőt, amely tovább viszi őket még egy kicsit, vagy megállítja őket a cél előtt néhány kilométerrel. A legmodernebb technikákkal készült, rendkívül látványos drónfelvételekben gazdag film semmihez sem hasonlítható, különleges moziélmény. /port.hu/

Minden egyes másodpercét szerettem Balázs újszerű filmjének. Ritkán fordul elő velem a moziban, hogy a 80-85 perces vetítési idő végén azt gondolom, még legalább kétszer ennyi ideig is tudtam volna ezt figyelni, tapasztalni. Igen, nyilvánvaló, hogy amióta újra elkezdtem futni, azóta egy kicsit még többet mond a dolog, az elképesztő eredmény, a hihetetlen munka, illetve az athéni látogatásunk is segített, de az Ultra ezek nélkül is fantasztikus, önmagában, közös nevező nélkül is maximálisan megállja a helyét. Ott a helye a legnagyobb fesztiválokon.

A Kino Cafe Moziban most voltunk először, ami szintén csak hozzáadott az estéhez többek között azzal, hogy popcorn helyett finom, igényes sajttortát falatozhattunk a vetítés kezdetén. Az, hogy a stáblistát is végig lehetett nézni sötétben, nem kapcsolták fel a villanyokat a vászon első sötét foltjánál, külön tetszett. Ambrus atya jutott eszembe Pannonhalmáról, aki erre különös figyelmet fordított mindig, hiszen azzal együtt teljes a mozgókép.

Nem tudnék jelenleg ennél nagyobb elánnal filmet ajánlani magyar rendezőtől. Nézzétek meg, tényleg.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *