Sigur Rós koncert Bécsben

Jucival hétfő délután vágtattunk ki Bécsbe, hogy meghallgassuk Jónsit és a Sigur Róst.

Nagyon gyorsan kiértünk még úgy is, hogy a határ előtt megálltunk osztrák autópálya-matricát venni. Parkolóhely keresés, mekis fine dining, majd mentünk is be a Gasometerbe, hogy jó helyünk legyen.

Már nagyon hallani akarjuk. A tömeg várakozva figyel.

Majd elindult a show. Egy darab képet nem csináltam már menet közben, igyekeztem átélni az élményt, a hangulatot, tudtam, hogy lesznek a neten remek fotók. Köszi jár értük Andrea Nogovanak és Leo Ostuninak.

Olyan érzés volt élőben hallani őket egy relatíve kis helyen, ami leírhatatlan: a mélynyomó és a tüdőnk összerezonálásán kívül minden zenei apróság, vizuál remekül volt kezelve. Az első öt szám közben többször is a libabőr futkosott a hátamon. Gyakorlatilag egy nagyon rövid kivételtől eltekintve egyáltalán nem kommunikáltak hagyományos beszéden keresztül a közönséggel, kizárólag a zenét használták közös nevezőként. Ez nekem hihetetlenül szimpatikus, a come on Vienna, i can’t hear you frázisok úgyis elcsépeltek.

Később a szünet elég rosszul érintett, olyanná tette az egészet, mint egy színház, s az eksztázis elmúlt. Vártunk vagy 15 percet, mire hajlandóak voltak visszajönni, s lenyomni a show második felét. A legvégén az utolsó számot befejezve, teljes transzban Jónsi lerúgta a mikrofonállványt, három kamerát, majd idegből kivonultak mindhárman. Nem teljesen értettük, de nekem ez is bejött, hiába tapsoltuk őket vissza, többet nem láttuk semelyiküket. Jött vagy 30 road, akik elkezdtek összepakolni. Próbáltam hátramenni a backstage-be, kitessékeltek, s nem adtak pengetőt se. Juci elkapta a dobütőt, de kitépte valami osztrák luvnya a kezéből, úgyhogy szuvenír nélkül jöttünk haza.

Mindent összevetve az élmény abszolút megérte, nagyon sajátos az izlandi banda hozzáállása zenéhez, s úgy az egész koncertezéshez. Köszi, Juci, hogy mentünk! :)

3 thoughts on “Sigur Rós koncert Bécsben

  1. Már akartam kérdezni, hogy izlandiak-e, mert a nevük olyan izlandias, aztán megláttam az utolsó előtti mondatot. (Ahogy SP mondta volt: “A kérdés elolvasása nagyban megkönnyíti a válaszadást”. :D)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *