Passau-Bécs biciklitúra – 3. nap

Az előző 24 óra kicsit rohanósan telt, de így volt remek. A harmadik napon Au An Der Donau-ból indultunk, s egészen Pöchlarnig gurultunk.

A reggelit még az előző éjjeli szállás közösségi terében, a parton fogyasztottuk el.

A tükörben érdemes figyelni a három bohócot.

A Wallsee kastély zárva volt ugyan, de mi azért feltekertünk.

Kívülről.

Az erőművi hídon.

Grein főterén ebédeltünk.

Aztán haladtunk is tovább.

Robinak harangoztak. Vagy nem, ő harangoz. (St. Nikola, Burg Werfenstein)

Nem volt túl egyszerű feljutni ide: olyan meredek volt az emelkedő, hogy a végén lefelé (!) már tolnom kellett a biciklit. Rémisztőnek hatott hátizsákkal a hátamon, emelkedett súlyponttal az extra tömeg miatt.

Itt lentről talán jobban látszik.

Ilyen környezetben szusszantunk ismét.

Átmozgatják a hajót a vízerőmű alacsonyabb és magasabb pontja között. Feltöltés indul, a négy jómadár ezt követi.

Nem gyanús, hogy beállított a kép.

Dolgoznak a földeken.

Kiváló vacsorát fogyasztottunk el a véletlenül megtalált pöchlarni Johny’s Burgerben.

Ugyanebben a városban is szálltunk meg, a Nibelungenmotel Pöchlarn adta az éjjeli menedéket. Érdemes észrevenni, hogy egy szekrényben helyezkedik el a fürdő és a wc is, s könnyen lehet, hogy Mekk Mester építette, mert a felső részre már nem maradt fa alapanyag. Ennek ellenére a zuhanyzó minden igényt kielégítő volt.

Robi jegyzetei:

3. nap Au an der Donau – Pöchlarn

Elzártad a gázt?
Wallsee kastély, sajnos zárva. Selfie készült.
Erőművi híd: Akkor jönnek a hídon, amikor épp nyújtjuk a p*csánkat
Ebéd Grein főterén
Ebéd közbeni konferencia: Isti elfoglal egy falut es alapít egy új települést
St. Nikola, Burg Werfenstein harang, oda rövid, intenzív emelkedő
Rövid pihenés egy húsbolt előtt a padon a szemerkélő esőben
Ybbs erőmű
Meg lett tutizva megint a nap :)
Lidl vásárlás Ybbs-ben, fújatás, pumpálás, röhögés
Pöchlarn motel. “Szekrényben” a fürdőszoba.
Szállás: Nibelungenmotel Pöchlarn
Burger vacsora

A nap során 75 km-t tekertünk. A negyedik nap beszámolója itt olvasható.

2 thoughts on “Passau-Bécs biciklitúra – 3. nap

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *