Bulgária 0. és 1. nap – hajóút

img_6873

Szombaton délelőtt érkeztünk az apartman elé, ahol rögvest elfoglalhattuk kétszobás szállásunkat. (Zsombi dőlt betűkkel ír.)

Nem volt áram, vazzeg! A lépcsőn kellett felkínlódni magunkat az összes csomaggal a harmadikra.

img_6815

dcim0020

dcim0005

Ezt követően rövid pakolás után csobbantunk egyet a tengerben. A szabad program sétálással és a környék megismerésével folytatódott. Hazaérve Csongi – az egyik szervező – megajándékozott bennünket egy kanna fehér borral, amit este fel is avattunk a bárban elfogyasztott “welcome drink” előtt (tequila). Barátkoztunk a szomszédokkal, ittunk még pár kört, aztán vacsoráztunk is a helyi legfelkapottabb – Djanny nevű – étteremben.

Ahol sikerült a legparasztabb pincért kifogni, nem is kapott borravalót.

Hajnali 1 után kerültünk ágyba, a buszozás és a 0. nap mindenkit lefárasztott.

Vasárnap egy korai kelés (fél 9) után hajóútra indultunk az “Orrhoz”, ahol korlátlan italfogyasztást deklarált a kapitány. “GYEREKEK, AZT HALLOTTAM INGYEN VAN A PIAAA” :D

Aztán kiderült, hogy csak a legolcsóbb piákat adják ingyen ám…

A hajókat (2 volt) összekapcsoltuk, bulis, tengerparti hangulat uralkodott. A bárka legtetejéről (kb. 6 méteres magasság) lehetett ugrálni a kék hullámokba, majd egy vízi kézi motort próbálgattunk. Utóbbit még egyikőnk sem látott, így csodálkoztunk, mint csernobili kisgyerek a kék égen. S ha már vicc: kik azok a jajongók? Fajkasházi Tivadaj jajongói. Ebédidőben hajón készített sült halat ettünk főtt burgonyával és bolgár salátával.

Visszatérvén a szárazföldre rövid szusszanás után ismét a Djannyban kötöttünk ki, ahol 23 levás saslikot akartunk enni, de végül az ár elriasztott. Na, de majd ma!

A sétálóutcán bolyongva kb. 2km-t gyalogoltunk a végeláthatatlan bazár soron, mire realizáltuk, hogy a bódék és bárok vége feltehetőleg Szófiában van.

A tengerparti bárokat viszont messziről kerülni kell, mert ordenáré nagy lehúzások mennek ott.

Egy röplabdát vettünk mindössze 15 leváért, mert úgy véltük, az kelleni fog a strandra. Eddig nagyszerű két napon vagyunk túl.

Ja, eddig fasza!

Anita drágának egy szaltó eleje:

img_6792

One thought on “Bulgária 0. és 1. nap – hajóút

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *